A kúria klasszicista épületegyüttesét a szőlőműveléssel foglalkozó Apponyi család építtette az 1840-es években. Az uradalom a régi Úri utcában található, ahol a grófi lakrész mellett helyet kapott a főintéző lakása, vendégszobák, a főerdész, a pincemester és a személyzet szolgálati épületei is. Hatalmas présházat és pincerendszert is építettek.
Ebben az időszakban úri passziónak számított az uradalmi erdőben zajló nagy hajtóvadászat, mikor a grófi család tagjaival, rokonokkal és meghívott vendégekkel teltek meg a kúria szobái.
Az idő során az épület lepusztult, ezért 2005-ben az Orfeusz-program pályázati támogatásából, valamint önerőből a helyi önkormányzat 2006-ban teljesen felújíttatta.